Hát sziasztok. Ez itt az utolsó előtti fejezet! :) Remélem komiztok nekem! :)
Az ütközet...
Ivy szemszöge
Másnap reggel, már a barlangban nem volt más csak Bella, Renesmee, Mackenzie, Alice, Rose, a lányom és én. A fiúk és anyáék, már gondolom korán kimentek a rétre gyakorolni.
Szörnyű arra gondolni, hogy pár nap múlva, már itt ülhetünk bent és tördelhetjük a kezünket, hogy túlélik-e a harcot vagy sem. Hihetetlenül féltettem őket. Mindenkit. Még Jeffrey-t is, pedig őt mindössze egy napja ismerem.
Feltápászkodtam a kényelmenten földről. Klara nem volt mellettem, de rögtön megláttam Rosalieval és Alice-szel játszana. Ma reggel nem voltam éhes túlzottan ezért nem vettem elő a szendvicsemet se a táskámból, csak csatlakoztam Mackenziehez, aki éppen egy magazint olvasgatott, amit nyilván Alice-től kért kölcsön.
- Szia! - ültem le mellé a kőre.
- Jó reggelt. - mosolygott rám. Tegnap óta érthető okból, sokkal vidámabb, boldogabb. - Mi újság ma reggel?
- Semmi új. - motyogtam. - Mióta olvasol te magazint?
- Most óta. - Lapozott egyet az újságban. - Nincs jobb elfoglaltságom. Nincs se tévé, se egy jó könyvet nem hoztam magammal, úgyhogy Alice kitett egy rakat újságot, olvasni való gyanánt. - a fejével a mellettünk lévő szikla oldalába bökött ahol nem éppen kevés magazin tornyosult. Nevetnem kellett.
- Nem tudom, miért lepődöm meg. - kuncogtam. - Most boldog vagy látszik.
- Igen. - bólogatott mosolyogva. - De még boldogabb leszek, ha vége ennek a harcnak és újra élhetjük az életünket...
- Hát én is.
- Alice! - hallottam meg a lányom hangját. - Figyelsz te rám?
Odanéztünk és láttuk, hogy Alice szeme megint egyetlenegy pontot bámul mereven. Nyeltem egy nagyot és odasiettem Alice-hez, hogy a kezembe vegyem Klarát.
- Mi az Alice? - térdelt le mellé Rosalie. - Mit látsz?
Alice pislogott párat megrázta a fejét és végignézett rajtunk, majd drámaian bejelentette:
- Az orlenek a keresésünkre indultak! Azt tervezik, hogy követik a farkas szagot, mert tudják, hogy a farkasok velünk vannak, és összegyűjtik közben a csapatot.
- Azonnal szólnunk kell a többieknek. - mondtam remegő hangon és Rose-ra bíztam Klarát, hogy a telefonomért nyúljak. Gyorsan kikerestem Alex számát és tárcsáztam. Ő persze rögtön az első után felvette.
- Szia Ivy! - köszönt bele.
- Alex most rögtön ide kell jönnöd! - hadartam. - Alice látta, hogy az orlenek a farkas szagot követik, mert tudják, hogy ők is velünk vannak. Semmi perc alatt ránk találnak, siessetek.
- Rendben, Édesem nyugodj, meg ott leszünk! - mondta rögtön és letette. Idegességemben fel alá kezdtem járkálni a barlangban. Csak akkor álltam meg, mikor meghallottam a hangjukat. Akkor eléjük rohantam és rögtön Alex nyakába vetettem magam. Bevallom nagyon féltem, hogy még ő előttük érnek ide. Észre se vettem, hogy sírok.
- Css, Ivy nyugodj meg, semmi baj. - simogatta a hátamat Alex, miközben leült velem egy sziklára. - Itt vagyok, oké? Nem lesz baj!
- Oké. - motyogtam és odahajoltam hozzá egy édes csókért.
- Ne félj, minden rendben lesz. - nyugtatott. - Vigyázunk rátok.
- Alice mikorra várhatóak? - kérdezte Edward, aki ugyancsak a szerelme mellett ült és őt ölelte.
- Éjjelre. - felelte komolyan. - Azt hiszik, ezzel meglepnek minket, hogy így nem számítunk rájuk...
- Van egy tervem. - mondta Alex. - Mi lenne, ha mikor ideérnek, Ivyéket, kivezetné valamelyőnk egy másik kijáraton és ők akkor hazamehetnének, ugyanazon az úton ahol jöttünk, egy farkassal így nem tűnik fel nekik semmi.
- Na, nem! - álltam fel az öléből. - Nem megyek ebbe bele! Hogy még távolabb legyek tőled azt már nem.
- Ivy, meg kell értened, hogy most a ti biztonságotok a legfontosabb, nekünk nem esik bajunk.
- Alexnek igaza van és még be is jöhet! - állt mellé Edward. - Mi pedig nyugodtan harcolnánk, tudva hogy jó messze vagytok. Carlisle tudsz másik kijáratot?
- Igen. - bólintott a kérdezett. - Meg kell beszélnünk ki, viszi ki őket innen, mert akkor annak megmutatom a kijáratot.
- Jacob azt mondja, ő szívesen vállalná. - mondta Edward.
- Ha mindenki elfogadja, akkor megmutatom Jacobnak az utat. - szólt Carlisle.
Mindenki helyeselt így én is kénytelen voltam, de nem fojtottam el a sóhajtásomat.
- Rendben gyere Jacob. - intett Carlisle, mire a bronzszínű farkas utána kullogott.
Alex gyengéden elmosolyodott és kitárta a karját, hogy üljek vissza. Nagyon hívogató volt és vissza is ültem volna, hozzá, de nem akartam. Most túl dühös volt ahhoz. Egy kicsit megráztam a fejem és elindultam egy másik sötét folyosó felé, mintha saját szobámba vonulnék. Épp hogy beléptem a teljes sötétségbe kerestem egy sziklát és leültem rá. Felsóhajtottam újra és nekidőltem a hideg kemény falnak. Behunytam a szemem, és magamban zsörtölődtem enyhén szólva. Nem hiszem el! Miközben ők az életüket kockáztatják a családért, én menjek szépen haza és üljek le dumcsizni a csajokkal. Istenem! Ezt nem fogom bírni, az őrület határára fognak ezzel sodorni, nem értik meg!
- Ivy! - hallottam meg a világ legszebb hangját. Szándékosan nem válaszoltam neki. - Szerelmem. - már majdnem kinyitottam a szám, de kontrolláltam magam. - Tudom, hogy haragszol rám... - mikor leült mellém és hozzám ért nem tudtam tartani a szám.
- Nem haragszom rád hanem.. . - kinyitottam a szemem, de nem néztem rá, hanem lehajtottam a fejem. - Csak nem fogom kibírni, hogy olyan messze leszek tőled, és az őrületbe hajszolsz ezzel.
- Tudom. - suttogta. - És hidd el nekem is, szörnyű lesz olyan távol lenni tőled. De jobban szeretnéd, ha baja esne Klarának. És szerinted hogy élném azt túl, ha veled történne valami és ha... - nem tudta folytatni, mert odatettem az ujjam a szájára.
- Nem fogsz elveszíteni. - súgtam a fülébe.
- Tudom. - átölelt és az ölébe húzott. - Nem hagyom, hogy bántsanak. Egyikkőtöket se. Ha azt csinálod, amit megbeszéltünk, nem lesz baj, és holnapután, már újra nyugodtak, boldogok lehetünk.
- Hm... - mormoltam az ingjébe. - Maradhatunk itt, egy picit?
- Hát persze. - csókolt bele a hajamba. - Minden vágyam. - végigcsókolta az arcomat, az államat, és végül a számra is adott egy nyugtató csókot.
- Ugye nem esik bajotok? - motyogtam. - Mert azt én se élném túl...
- Ivy velünk lesznek a vérfarkasok is, mi is sokan vagyunk. - suttogta. - Holnap ilyenkor, már rég újra együtt leszünk.
- Ígéred?
- Ígérem. - a szája hozzáért az enyémhez, és gyengédem beszívta az alsóajkamat. - Csak nyugodj meg, oké?
- Oké. - sóhajtottam egyet és átöleltem. - Hogy én mennyire szeretlek...
- Tudom nagyon- nagyon. - mormolta. - Akárcsak én téged.
Egy könnycsepp gurult végig az arcomon. Nem akartam, hogy Alex meglássa, de már késő volt.
- Figyelj. - törölte le egy sóhajtás kíséretében a könnyemet. - Alice, végig figyelni fogja a jövőt, így tudni fogod, mi történik, oké? De ígérem, hogy semmi sem fog történni velünk, okés?
- Jól van! - motyogtam.
- Anya, apa! - futott ide hozzánk Klara.
- Szia, szívem! - kapta az ölébe Alex. - Mi van veled?
- Semmi. - mondta tömören Klara.
- Gyere, gondolom szomjas vagy. - borzolta össze fekete haját Alex és felállt.
- Ühüm.
- Hogy találtam ki? - nevetett a férjem, és kettőjük nevetése már belülről hangzott ahol mindenki gyülekezett. Kifújtam a levegőt letöröltem az utolsó könnyeket, felvettem a pókerarcomat és követtem őket.
Leültem melléjük egy sziklára és néztem, ahogy Klara egy bögréből kortyolja a vért, amit Alex Tart neki. Mikor kivégezte apja letette a földre a bögrét és fekvő helyzetbe igazította Klarát az ölében, azután kicsit ringatni kezdte.
- Aludnod kell. - mondta a lányunknak. - Dúdoljak neked.
- Légyszi. - bújt hozzá Klara és lecsukta a szemeit. Alex dúdolni kezdett neki, miközben én a vállára hajtottam a fejemet, és néztem, ahogy lányunk alszik a karjaiban hallgattam egyenletes szuszogását, és már én is a tudatlanság szélén voltam, mikor Edward hirtelen megszólalt:
- Alex!
Férjem felkapta a fejét és Edwardra nézett.
- Tessék?
- Figyelj, be kell vetned a képességedet! - guggolt le elénk Edward. - Muszáj lesz, mert így biztos, hogy nyerünk.
- micsoda? - lehelte elhűlve Alex.
- Tudom, hogy nem szívesen csinálod ezt, de most az egyszer meg kell tenned! - kérte Edward.
- Ez kizárt. - suttogta Alex, hogy fel ne keltse a lányunkat. - Ezzel titeket is veszélybe sodorhatlak, ha nem tudom kontrolálni...
- Erre is gondoltunk. - mutatta fel a mutatóujját Edward csendre intve Alexet. - Bella is bevetné a képességét, pajzsot bocsátva ki ezzel a család minden tagjára, így szabadon használhatnád a képességedet, csak az itt a bökkenő, hogy akkor te kint kell hogy maradj a körből.
- Az nem baj, mert kint meg tudom védeni magam. - legyintett Alex. - Akkor Bella, biztos, hogy tudja biztosítani nektek, azt a pajzsot...
- Holtbiztos. - bólintott rá Edward. - Egyszer már bejött.
- Akkor így vállalom. - egyezett bele Alex. - Azt hiszem, nyerhetünk...
- Így száz százalék.
- csak egy baj van, hogy annyi sok mindenkire nem, tudok, nagy dolgokat, rákényszeríteni... - húzta el a száját szerelmem.
- Amennyit tudsz Alex, annyi bőven elég.
Ha nem tudnám, hogy a lányomnak, szüksége van rám, és ez nem győzött volna az irigység felett, hogy Bella harcolhat én pedig nem, akkor biztos, hogy beállnék, és bevetném az én erőmet, is, de azt hiszem, hogy be kell látnom, a Cullen - házban kell maradnom...
- Örülök, hogy most már így látod. - mosolygott rám Edward és visszasétált Bellához, és Renesmee -hez.
- Beláttad, hogy nem harcolhatsz. - simított végig szabad kezével, az arcomon Alex.
- azt hiszem igen. - mormoltam és újra a vállára hajtottam a fejem. - Ügyes leszel, meglátod. - végigsimítottam a karján. - Én bízom benned! Hiszem, hogy sikerülni fog.
- Köszönöm, Édesem. - nyomott egy puszit a fejem búbjára. - Ez segíteni fog, hogy jól csináljam.
- Vedd úgy, hogy ott vagyok veled, és bíztatlak, oké? - súgtam a fülébe. - Minden oké lesz!
- Na, most már megnyugodtál. - felemelte az államat, hogy a szemembe nézzen.
- Igen, kezdek észhez térni. - vallottam be és megcsókoltam. Visszacsókolt aztán felállt, hogy letegye Klarát a hálózsákomra. - Nem jössz?
- De. - követtem őket oda és befeküdtem a lányom mellé. Alex a másik oldalára feküdt és csak a kezemet fogta meg a lányunk feje fölött.
- Szép álmokat. - suttogta Alex. - Ha el akarsz köszönni, aludnod, kell.
- Persze hogy el akarok köszönni. - vágtam rá. - De nem fogok tudni aludni.
- Ne mond az előbb már laposakat pislogtál, mellettem. - kuncogott. - Dúdoljak megint?
- Mhhm. - hümmögtem igenlő válasz gyanánt. - Kérlek.
Alex dúdolni kezdett én pedig lehunytam a szemem. Álmomban, mindenütt sötét volt amerre néztem, még én a jó szememmel se láttam semmit. Kiabáltam, hogy segítség, de senki sem jött, aztán egyszer csak Alex tűnt fel a semmiből mellettem. Ő világított és angyalian mosolygott, majd kézen fogott és felhúzott az egekbe magával.
- Ivy! - kezek simultak az arcomra. - Drágám ébredj.
- Hm? - pislogva nyitottam ki a szemem, és Alex arcával találtam szembe magam. Mosolygott, de csak a szája.
- Itt az idő. - súgta.
A szemem rögtön kipattant és felültem. A többiek is éppen búcsúzkodtak. Én Alex nyakába vetettem magam, mikor felálltam én is és ott csókoltam ahol értem.
- nagyon- nagyon vigyázz magadra! - mondtam, mér könnyekkel. - És ne felejtsd el, hogy hiszek benned, és hogy mindig veled vagyok! és ez mindig is így lesz, rendben?
- Rendben. - szenvedélyesen megcsókolt aztán elhúzódott, hogy beszélni tudjon. - Te pedig ígérd meg, hogy nem csinálsz meggondolatlanságot, és hogy te is vigyázol, magadra bármi legyen is velem, oké? És vigyázz Klarára, is, és nagyon bízom benne, hogy így teszel majd.
- Így teszek. - újra megcsókoltam és csak hosszú másodpercek múlva engedtük el egymást. Klara is felébredt a beszélgetésre. Alex felvette őt a karjába.
- Vigyázz a mamira, prücsök. - ölelte szorosan magához, Klarát. - És jó kislány legyél. Holnap találkozunk, megígérem!
- Megígérd, apu.
- Megígérem, Klara! - Adott puszit az arcára Alex aztán átadta nekem. Egy utolsó csókot váltottam vele aztán odamentem Anyához is, aki a legközelebb állt hozzám.
- Vigyázz magadra anya! - félig magamhoz öleltem.
- Te is életem! - simogatta meg az arcomat, aztán puszit nyomott a homlokomra. Odafordult az unokájához is. - Te is jó legyél, kicsim!
- Jó leszek. - cincogta Klara. - Szia, nagyi!
Így mentem tovább a többiekhez.
- Nem lesz, semmi baj bízz, a férjedben. - veregette meg a vállamat még utoljára Edward. - Szeretünk titeket, ezt ne feledd!
- Szervusz, Edward. - integettem és csatlakoztam a "maradó" csoporthoz. Integettünk, és Nessievel, csak mi sírtunk.
- jól van, menjünk. - sóhajtott fel, Bella mikor a csapat végleg eltűnt a szemünk elől. - Jacob?
Jacob, farkas alakja, pislantott egyet, jelezve hogy benne van. Elindultunk itt hagyva a barlangot. Jacob egy másik folyosóra vezetett minket. Az sokkal rövidebb volt, mint az amin mindig kifelé mentünk.
Odakint már besötétedett. A telihold ezüstös fénnyel vonta be a fákat, és minden mást is. A csillagok fényesen ragyogta, egy felhő se volt az égen. Csak ne essen bajuk...
(Alex szemszöge)
Némán lépkedtünk egymás mellett. A feszültség egy kis szikrája pattogott, mindegyőnk között. Irigyeltem Edwardot és Bellát, hogy ők egymás kezét foghatták, nem kellett félteniük a másikat. De nekik, meg ott volt a lányuk, akiért aggódhattak, meg persze a többi családtag is.
Mikor kiértünk a rétre sorfalat álltunk. Megvolt a terv. Először együtt megölünk annyit, amennyit csak tudunk, aztán, mikor már a csata felénél járunk, Bella gyorsan kiterjeszti, a pajzsot a többiekre én pedig arra kényszerítem őket, hogy kezdjék el lemészárolni egymást. Addig Edwardék tüzet gyújtanak és elégetjük a maradványokat. Remélem, beválik majd.
Hírtelen mind, meghallottuk a hangokat a szembe lévő fák felől. Lépések zaját. Aztán nem sokkal később, a várpírok sokasága tűnt fel a fák árnyékából, kilépve a holdsütötte a rétre. Hirtelen felgyorsították a lépteiket, ezért mi is. Aztán végül, már rohantunk neki egymásnak. mindenki ott tépte szaggatta a vámpírokat ahol csak érte. A vérfarkasokkal jó volt együtt harcolni, ők tényleg sokat segítették a nyerési esélyeinket.
Mikor már a nap felkelni készült a látóhatárnál, Carlisle némán jelzett Bellának, hogy kezdheti az akciót. Bella koncentrált és pár perc múlva, - miközben én két vámpír fejét is eltávolítottam a testétől, - biccentett, hogy kezdhetem. Összeszedtem magam, és gyorsan átléptem az a magas kőfalat, amit eddig a képességem köré építettem, és magamban parancsolat.
- Öld meg a társadat. Öld meg! Öld meg!
Kinyitottam a szemem hogy megnézzem sikerült - e és úgy tűnt igen. Az ellenségeink egymást kezdték mészárolni.
- Nagyon jó Alex! - dicsért Carlisle. - Remekül csináltad.
- Köszönöm. - motyogtam zavaromban.
Ahogy megszólaltam a mészárlás leállt, ezért gyorsan újra kellett parancsolnom. Nem szabad elvesztem a menetet.
(Ivy szemszöge
Már bent ültünk a Cullen házban, és teljesen csendben voltunk. Klara a karomban aludt, a többiek, csak néztek ki a fejükből. A tévét sem akartuk bekapcsolni, végül is minek? Mackenzie próbálta a magazint olvasni, de annyira szorította, hogy majdnem teljesen szétszakította azt.
- Alice, mi van a réten? - kérdeztem meg már sokadjára.
- Alex remekül, alakított. - közölte a jövőt kutatva. - Az orlenek már egymást gyilkolják.
- Remek. - sóhajtottam fel.
- Ajaj. - szólalt meg Alice. - Négyen jönnek, mert rájöttek, hogy idejöttünk. Érezték a farkas szagot... Nem is négyen, öten hatan, heten. Igen heten jönnek.
. Mikor érnek ide? - kérdezte Rose.
- Alig öt perc múlva. - közölte Alice és mind felálltunk. Szörnyen féltem, hogy történik valami. Jacob is csatlakozott hozzánk persze farkas alakban.
- Oké, Mackenzie és Ivy ti bent maradtok, vigyáztok Klarára, mi kimegyünk, és lerendezzük őket.
- Várjatok, inkább Mackenziere bíznám, Klarát. - adtam át az említettnek. - A képességemmel talán segíthetek...
- Igazad van Ivy. - bólintott Alice. - Jönnek hallom őket.
- Menjünk. - Már cseppet sem, féltem. Tudtam, hogy tudok tenni valamit és ez növelte az esélyeimet.
Kiálltunk a ház elé a fűre és mikor kiértek a fák közül, nagyon elkezdtem koncentrálni, a szélre, Nagyon nagy szelet akartam, akkorát, mint még soha. Alexre gondoltam, és Klarára hogy mennyire szeretem őket, és a családomra hogy holnap már mind együtt leszünk újra.
Kinyitottam a szemem, mert éreztem, hogy feltámadt a szél. Akkor a kezemet is bevetettem. Irányítottam, hogy merre menjen, segítettem az agyamnak. A vámpírokat pár centire felemeltem a földről és egyenként nekivágtam őket a fának, ezzel kidöntve néhány fenyőt.
Ezt még egy jó párszor eljátszottam, aztán ledobtam, őket Aliceéknek. Ők pedig rávetették magukat, hogy széttépjék, őket. én is segítettem, nekik, habár már nem sokáig bírtam. Mikor már egy sem maradt, megkönnyebbülten álltunk ott és Alice gyorsan gyújtott tüzet. Beledobáltuk a maradványokat, és megkönnyebbülten felsóhajtottam. Ennek vége.
- Alice mi van a többiekkel? - kérdezte Rose.
- Minden rendben. - nézett mereven a tűzbe Alice. - Nemsokára vége van, a csatának. És persze nyerünk. minden oké.
Mérhetetlenül örültem. Berohantam a házba, hogy elújságoljam ezt a húgomnak is, aztán átvettem Klarát és én ringattam a kezemben, Mackenzie pedig kiment, a többiekhez.
Egy fél órával később, mikor már eloltottuk a tüzet, kimentünk mi is a lányommal. Leültünk a tornác lépcsőjére és vártuk, mikor jönnek Alexék. Közben Rosalie elkezdett játszani Klarával, én pedig átkaroltam a térdemet, és úgy bámultam a fákat, mintha meg akarnám bűvölni őket.
- Itt vannak! - közölte boldogan Alice és ő is követte a pillantásomat. Abban a pillanatban, a fák árnyékából, feltűntek ők. Felpattantam a lépcsőről és úgy rohantam oda, ahogy csak bírtam és átöleltem Alexet. Ott csókoltam ahol csak tudtam.
- Vége van! - kiáltottam és úgy szorítottam magamhoz, hogyha ember lett volna, biztos megfojtom. Közben az örömkönnyek áztatták az arcomat.
- Igen vége van, drágám. - simogatta a hátamat Alex, miközben belecsókolt a nyakamba. - Minden rendben. Megmondtam látod.
- Én is megmondtam, hogy menni fog. - súgtam a fülébe
- Apa, apa! - szaladt ide Klara és férjem felkapta őt a karjába. Minden rendben volt most már vége van, az egész harcnak, vége van az aggódásnak, a félelemnek, most már örök béke vár ránk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése