Megint előbb lett kész ez a fejezet viszont a következőre új időpontot kell kiírnom, mert kétlem hogy 2 nap alatt meg tudnám írni :) Szóval olvassatok aztán kérek komikat!!
Apróságok
Reggel arra keltem fel, hogy a kisgyerek sír. Mint már annyiszor az éjjel is. Ott ültem Klara kiságya mellett egy hintaágyban – Alice erre is gondolt – Alex ölében és mindig megnyugtattam, visszaaltattam, esetleg Alex hozott neki egy kis vért. Szerette, ha fent vagyunk mellette, ha ő is fent van, és nem volt elég, ha Alex csitítgatta én is kellettem hozzá.
Kiszálltam Alex öléből és odamentem az ágyhoz. Kivettem belőle a kis csöppséget és elringattam. Közbe valami dallamot dúdoltam, amit én költöttem hirtelen.
- Készítek reggeli neked. – súgta Alex a fülembe és elment mielőtt válaszolhattam volna.
Nagyon nagy megkönnyebbülés volt, hogy már megszabadultam a nagy hasamból, mert a vége felé őszintén szólva kezdett zavarni, bár jó volt tudni, hogy a mi gyerekünk lakott benne.
Leültem az asztalhoz, és megettem a palacsintát, amit Alex sütött nekem. Finom volt, mint mindig. Gyorsan megettem és visszafelé menet vittem egy kis vért is, ha Klara felébredne. Mikor benyitottam a szobájába, Alex még mindig ott ült a székben és dülöngélt.
- Szia! – suttogtam, mikor visszaültem az ölébe. – Hoztam neki vért, ha felkelne.
- Rendben, szívem. – Alex kivette a kezemből és a szék melletti kisasztalra tette azt.
- Annyira édes. – mormoltam.
- kis tündér. – helyeselt Alex mosolyogva. – Mindkettőnkből van benne egy kicsi.
- Így a jó nem? - puszilt bele a hajamba. – Nagyon szép kék szemed volt.
- Kösz. – kuncogtam halkan. – Szerinted milyen gyorsan fejlődik majd?
- Nem tudom. – rázta a fejét. – De reméljük ebből se lesz semmi baj.
- Reméljük. – ásítottam egyet.
- Menj át aludni. – mondta Alex. – Szükséged van az alvásra.
- Jó ez itt Alex. – bújtam hozzá még jobban.
- Erről nem vitatkozom. - mondta határozottan. – Alig aludtál valamit éjjel, aludj!
- De Klara nem alszik el, ha nem vagyunk itt mind a ketten. – mondtam, de tudtam, hogy vesztettem.
- Majd hatok rá. – vigyorgott Alex. – Gyerünk Ivy!
- Jól van, na. – sóhajtottam és kikászálódtam az öléből.
- Szép álmokat Drágám. – Alex hosszan megcsókolt aztán én átmentem a hálószobába, próbálva nem nagy zajt csapni. Szépen átvettem a hálóingemet és bebújtam a takaró alá, hosszantartó alvásért fohászkodva.
- Ivy! – ébresztgetett Alex bársonyos hangja.
- Hm? – kérdeztem anélkül, hogy kinyitottam volna a szemem.
- Gyere Édes. – simított végig az arcomon.
- Mi van Klarával? – pislogtam párat és felemeltem a fejemet. Alex az ágyon ült és a kezével a hajamat simogatta.
- Semmi sincs Klarával, Ivy. – mosolyogott. – De viszont anyukád, és Mackenzie ide tartanak, hogy meglátogassanak minket és Klarát.
- Oh, értem. – motyogtam és beletúrtam a hajamba, majd felültem az ágyban. – Már kelek is.
- Jól aludtál? – érdeklődött.
- Aha. – bólogattam. – Mennyit aludtam?
- Majdnem öt órát. – válaszolta. – Most Klara is elaludt. Csak kétszer kelt fel, míg aludtál.
- Az jó. – bólintottam rá, miközben átfésültem a hajam. – És megitta a vért?
- Az utolsó cseppig. – bólogatott. – Na, hagylak felöltözni. – tette hozzá és magamra hagyott. Felvettem egy farmert, meg egy inget aztán átmentem a szobába. Klara már megint Alex kezében volt.
- Na itt is van a mami. – mormolta neki Alex.
- Szia, kicsim! – gügyögtem neki és Alex átadta nekem őt. – Hát hogy vagyunk ma?
Odalentről kopogás hallatszott fel. Mi hárman szépen lementünk és Alex ajtót nyitott.
- Szervusztok! – köszönt anya.
- Helló! – intett Mackenzie.
- Jaj de drága! – mosolyodott el anya. – Hát, szia, Klara. Megfoghatom?
- Hát persze! – bólintottam mosolyogva és átadtam anyának a lányomat. – Gyertek a nappaliba!
Bevezettük őket a mappaliba és sorban leültünk a kanapéra.
- Add át nekem! – kérte Mackenzie.
Anyám szót fogadott és Mackenzie bölcsőt tartó karjaiba tette Klarát. Klara felemelte pici kezeit és belekapaszkodott Mackenzie pólójába.
- Biztonságban érzi magát így. – magyaráztam. – Velünk is mindig ezt csinálja.
- És sok vért iszik? – érdeklődött Mackenzie.
- Eléggé. – ingatta a fejét Alex. – És nagyon sokat kel fel. Mindig vissza kell altatni.
- Igen és néha csak akkor hajlandó visszaaludni, ha mindketten ott vagyunk. – meséltem férjemre mosolyogva. – Ragaszkodó.
- Szereti a szüleit. – mosolygott ránk melegen anya. – Nagyon jó szülők vagytok. megérdemeltétek ezt a kislányt!
- Köszönjük. – mondtuk egyszerre Alexszel.
Klara halk sírásba kezdett és Mackenzie mielőtt ez hangosabb lenne, visszaadta nekem. Alex felállt és elment a konyhába, feltehetőleg vérért.
- Nagyon ennivaló. – dicsérte meg Mackenzie. – Hasonlít rátok.
- Igen.
- A szeme olyan, mint a tiéd volt, Ivy. – közölte anya a szembe nézve én meg persze elpirultam. – A tied is ilyen szép kék volt.
- Igen tudom. – dünnyögtem. – Rögtön tudtam.
- Tessék itt a vér. – hozta Alex a cumisüveget. Én elvettem a kezéből és Klaranak adtam, aki rögtön rácuppant az cumira.
- Nagyon szereti. – vonta le a következtetést Mackenzie. – Gondolom állatvér.
- Persze! – bólogattunk.
- Na, gyerekek, nekem dolgozni kell mennem. – állt fel anya.
- Én még maradnék anya, ha Ivyék megengedik.
- Hát persze, Mackenzie, nyugodtan. – engedélyeztem. – Addig maradsz, ameddig csak akarsz!
- Oké, akkor majd hétre hazamegyek. – mondta nevelt lányának anyám aztán adott egy puszit a fejemre, majd elköszönt és elment.
Mackenzie vagy még egy órát maradt nálunk. Nézte, ahogy elaltattuk, Klarát, aztán beszélgetett velünk lent a konyhában, míg aludt. Mackenzie jó tárasás volt és Alex is nagyon jól kijött vele.
*
Aznap éjjelre, Alex rávett, hogy aludjak, a hálóban, ő majd vigyáz a kicsire és nappal, majd együtt lehetünk vele. Ebbe csak sok nyüstölés mentem bele.
Valamikor éjféltájban keltem fel. Nem tudom miért, és nem tudom mitől, de egyszer csak úgy kipattant a szemem mintha a fülembe ordítottak volna. Valahogy nem voltam álmos. Felültem az ágyban és egy ásítás kíséretében kinyújtózkodtam. Aztán kimásztam a takaró alól és átmentem Klara szobájába. Alex a hintaágyban ült és kicsit hintázott a székkel. Mikor észrevett elmosolyodott, de a szemében ott volt a meglepetés.
- Nem tudok aludni. – mentem oda hozzá. Ahogy odaértem kezét az enyémbe csúsztatta.
- Hogyhogy? – suttogta és belehúzott az ölébe.
- Nem tudom – motyogtam. – Hiányzol mellőlem.
- Ez biztos nem lesz mindig így. – simogatta meg a hajam. – Pár hét múlva már aludhatunk együtt is.
- Biztos álmos vagy Ivy. – Belenézett a szemembe, amitől hirtelen azt sem tudtam hol vagyok. Hazudni meg aztán pláne nem lettem volna képes.
- Nem. – leheltem. – Itt akarok maradni veletek.
- Aludhatsz itt is. – mosolygott rám. – Klara most már egyre kevesebbszer kel fel, például ezen az éjjelen, egyszer sem.
- Hm… - Kezemet a nyaka köré fontam és szorosan odasimultam a mellkasához. – Ha elálmosodok.
- Persze. – hagyta rám. Tudta, hogy úgyis alig két percen belül az igazak álmát fogom aludni, úgy, mint Klara. Olyan aranyos volt így is.
- Carlisle, azt mondta holnap átugrik, megnézi Klarat ugye? – emeltem rá a szemem. Ő is a lányunkat nézte és anélkül, hogy rám nézett volna válaszolt.
- Igen.
- Jól van. – nyugtáztam és ráhajtottam a fejemet a vállára. Újra hintázni kezdett velünk a székkel.
Tényleg csak Alex hiányzott, mellőlem, azért nem aludtam. Hiába nagyon kényelmes, és jó az illata, és jó érzés, ha átölel, más, ha hallhatom, ahogy veszi, majd kifújja a levegőt. Ez megnyugtató és majdnem olyan, mint egy altatódal.
Meghallottam a madárcsicsergést és erre keltem fel. Reggel van. Egy új nap kezdődik. Kinyújtóztam és akkor esett le, hogy nem a hálószobában vagyok. Ennyire feledékeny lennék? Fél vámpír létemre?
- Nézd. – súgta Alex a fülembe és egy alig észre vehető jelzést tett a mutató ujjával a lányunk felé. Odapillantottam és leesett at az állam. Klara mászott. Kicsit lassan és láthatólag nagy koncentrálással, de mászott az ágy egyik végéből a másikba. Hát ez… hihetetlen. Akkor milyen gyorsan fog meg tanulni járni, beszélni, enni, és vadászni? Te jó ég…
- Jó hogy Carlisle átjön ma. – mondtam elhűlve. – Nem tudom, hogy ez legális-e.
- Ez az egész dolog nem legális szívem. – suttogta a fülembe. – Az se hogy megszületett. Az se hogy sikerült kifejlődnie benned. Azt hitted minden úgy fog menni, mint egy rendes gyereknél?
- Hogy őszinte legyek, ezen még nem gondolkoztam. – ismertem be. – de te már biztos igen.
- Valóban. – vont vállat. – De cseppet sem így képzeltem.
- Lemegyek enni. – közöltem lés feltápászkodtam Alexről. Ha ő ember lett volna, biztos már rég zsibbadna az összes tagja. – Hozok fel vért is, ha jövök fel.
- Rendben, Ivy. – bólintott Alex én pedig távoztam. Nem eresztettem nagy lére a reggelimet. Összeütöttem magamnak egy tojást, és ennyi. Azt is gyorsan megettem, és minden esetre égettem is a torkomat, de minél előbb vissza akartam menni hozzájuk. Gyorsan töltöttem vért a cumisüvegbe, és közben megállapítottam, hogy már kezd elfogyni. hozni kéne majd…
Már épp indultam felfelé, mikor meghallottam a kopogást. Odasiettem az ajtóhoz és kinyitottam. Carlisle állt az ajtóban a kis orvosi táskájával, a másikban pedig egy nagy kulaccsal. Nyilván vér volt benne Klaranak.
- Szervusz! – biccentett egy széles mosollyal.
- Helló! – viszonoztam és arrébb álltam, hogy be tudjon jönni. – Jó hogy jöttél.
- hoztam vért is. – mutatta fel a kulacsot miközben én becsuktam utána az ajtót. A homlokát ráncolta.
- Az jó lesz, köszönjük. – átvettem tőle a vért és letettem a szekrényre. – Ott vannak fent, mint mindig… Klara elkezdett mászni.
- O, komolyan? – mosolygott Carlisle. Úgy tűnt cseppet sem lepődött meg. – gondoltam, hogy gyorsan fog fejlődni. Ha Nessie gyorsan fejlődött gondolhatod i van egy vámpír és egy fél vámpír babájánál mi a helyzet.
- Logikus. – vigyorodtam el. – Szerintem biztos, hogy nőtt is. Jó hogy Alice mérleget is vett meg tudjuk mérni.
- Igen.
Beértünk a szobába. Alex az ágy mellett állt Klara pedig ott feküdt a közepén.
- Helló! – intett Alex egy harminckét fogas vigyorral.
- Szervusz. – intett Carlisle is aztán odament Klarához.
Nagyjából negyed óra alatt mindent elvégzett. Rátette a mérlegre, megmérte milyen nagy megvizsgálta, hogy minden rendben van-e vele, aztán megittam a vérrel, amíg Alex és Carlisle elbeszélgettek egy kicsit.
Nem sokkal később Carlisle elköszönt, és kérte, hogy majd valamikor látogassunk el hozzájuk, aztán távozott. Mi meg kimentünk egy kicsit a levegőre és sétáltunk egyet. Már június volt, de itt Forksban még ilyenkor is sokat esik az eső, és mindenképp kell egy pulcsit felvenni, ha kilépünk az ajtón. Nem bántam, mert sosem szerettem annyira azt a forró nyarat. Húsz foknál ne legyen melegebb.
Mikor az eső elkezdett cseperegni bevonultunk a házba, és míg én ebédeltem egy szendvicset, Alex felvitte lefektetni, Klarát. Nem ártana majd csinálnom valami rendes kaját is, ha lesz rá időm. Ebéd után felmentem Klara szobájába. Alex a szokásos helyünkön ült. Kitárta a karját, hívogatóan, hogy üljek az ölébe. Elmosolyodtam és előre nyújtottam a kezemet, hogy mielőtt én odaérnék, megfoghassuk egymásét. Adott egy csókot aztán ráültetett a térdére. Rádőltem a mellkasára és sóhajtottam egyet.
Éppen akkor kopogtattak. Már felálltam, hogy kinyissam az ajtót, mikor Alex leültetett a székbe.
-Majd én nyitom. – suttogta, egy puszit nyomott a homlokomra és kiviharzott a szobából.
Odanéztem Klarára és nagy boldogság öntött egy ismét. Hihetetlen hogy ez a mi gyerekünk. Hihetetlen hogy szülők lettünk, anélkül hogy ezt akartuk volna… tudatosan. Mert, hogy tudat alatt mindkettőnknek ott motoszkált, hogy ez az, ami hiányzott az életünkből.
Alex benyitott, de csak a fejét dugta be. Aztán intett egyet a kezével, hogy menjek ki. Felálltam a székből és kicsit tétovázva hajtottam rá Klarára az ajtót. Még sosem hagytuk egyedül teljesen. Alex kézen fogott és lehúzott a nappaliba. Alice, Jasper, Rose Emett, Bella, Edward, Nessie ott álltak lent a hallban.
- Sziasztok! – integettem, de azért itt is halkan beszéltem még.
- Helló! – előzött meg Alice mindenkit a köszönésével. Egy nagy zacskót nyújtott felém. – Hoztam még egy csomó babaholmit, nektek.
- Ó Alice, köszönjük. – hálálkodtam és átöleltem. – üljünk le!
Mindannyian a nappaliba vonultunk, és leültünk a kanapékra és a fotelekre.
- Na, nézzétek meg őket! – unszolt Alice, mire kinyitottam a zacskót. Kivettem belőle az első dobozt, ami a kezembe akadt és megvizsgáltam. Ez a név állt rajta: Baby fon. Kitágultak a szemeim. Így hirtelen gőzöm nem volt, hogy mi ez.
- Öö… köszi Alice, de ez mi? – mutattam felé a dobozt.
- Baby fon. – közölte.
- azt én is látom, de mire való? – értetlenkedtem, és úgy tűnt nem csak én vagyok így ezzel.
- Vedd, ki megmutatom, hogy működik. – mondta, mire én villámgyorsan kipakoltam a dohányzóasztalra a doboz tartalmát. Volt ott két hangszóró féle dolog két antennával, és kaptunk hozzá egy konnektorba dugható rész is hozzá.
- Nos, ez arra jó, hogy akárhol vagy a házban, csak magaddal kell vinned, az egyik kütyüt. – magyarázott Alice felemelve a jobb oldali kütyüt, ahogy ő mondta. – A másikat, amit a baba szobájában hagysz, bedugod a konnektorba, és amikor sír a baba meghallod. Hát nem briliáns?
- Aszta! – ámultam el, és a többiek is csodálattal bámulták a baby font. – De ez csodás, köszi, Alice, biztos, hogy hasznát vesszük majd. Felszaladok be is dugom.
- Hagyd majd én. – ajánlkozott Rosalie. Fogadtam volna, hogy csak látni akarja a kisbabát.
- Rendben, kösz. – egyeztem bele és visszadőltem a kanapéra. A következő dolgok, már felismerhetőbbek voltak. Néhány játék, tányérok meg kiskanalak-villák, persze műanyagból, cumi, meg mindenféle, ami a babának kell.
- Mikor Rosalie lefelé jött nem volt egyedül. A kisbaba ott volt a karjában.
- Felébredt mikor benyitottam. – nézett ránk bocsánatkérően. – Nem hagyhattam ott.
- Persze. – bólintottam beleegyezve. – Működik, a baby fon?
- Azt hiszem igen. – ingatta a fejét és visszaült a helyére Edward és Emmett közé. A többiek is nyakukat nyújtogatták, hogy lássák.
- De hát ő már nőtt is? – hüledezett Nessie.
- Te is ilyen gyorsan nőttél, lányom. – mosolygott rá Edward. – Na, jó talán egy kicsit lassabban.
- Ez még semmi mászott is. – újságolta Alex.
- Komolyan? – kerekedtek el Emmett szemei. – Rose tedd, le nézzük meg!
- Emmett ez nem mozi film! – korholta le Rosalie.
- nem, nyugodtan. – vigyorogtam. – Biztos ő is örül, hogy megmozgathatja a tagjait egy kicsit.
- Oké. – bólogatott Rose és letette a földre a kicsit. Az pedig egyszerűen csak elindult mászva a padlón. Elmászott egészen a boltívig, ami a folyosóra vezetett és ott leült. Ez hihetetlen, már ülni is tud. Na, jó ez nekem már túl sok volt. Alig telt el öt óra hogy először mászott.
- Látjátok ezt? – mutatott oda Alice. – Tényleg gyorsabban fejlődik, mint Renesmee fejlőd9ött.
- Az biztos. – Odamentem hozzá és felvettem a földről majd visszaülve Alex és Bella közé az ölembe fogtam őt.
- Tényleg cuki. – jegyezte meg Nessie. – Jacob is mindjárt átjön és megnézi. Már nagyon kíváncsi rá.
- Tudja hol lakunk? – kérdezte Alex.
- Elmagyaráztam neki, és ahogy őt ismerem, biztos ide talál. – kuncogott Nessie.
Valóban egy tíz perc múlva kopogtattak és Renesmee már rohant is hogy ajtót nyithasson barátjának. Bella és Edward boldogan egymásra mosolyogtak. Most már teljesen át tudtam érezni, amit ők éreznek.
- Helló! – lépett Jacob kézen fogva Nessievel.
- Szia, Jacob! – mondtuk kórusban.
- Na, hol az új csöppség? – kérdezte, holott jól látta Klarát. leült felem szemben a szőnyegre törökülésben Nessievel én meg átadtam nekik őt. Jacob készségesen átvette. Lányunk, ahogy észrevette Jaket összeráncolta pici homlokát. Ilyenkor teljesen olyan volt, mint Alex. Ő is mindig így néz, ha valamit nem ért. Klara sem értette, hogy került hirtelen a képbe egy barna bőrű cseppet sem ránk hasonlító személy.
- Látod ő itt Jake! – mutatta őt be Nessie.
Klara csak gügyögött valamit az orra alatt, aztán rám emelte a fejét. Énhozzám akart jönni. Ez melegséggel töltött el.
-Azt hiszem, kell neki az anyja. – vonta le a következtetést Jacob mosolyogva és átnyújtotta nekem a kislányomat.
*
Aliceék eléggé sokáig maradtak. Volt vagy este hét is mire hazamentek. Addigra már Klarát is lefektettem aludni, és az új baby fonnak köszönhetően hallhattam, ha sír, ami nem történt meg. Klara még csak gügyögni se gügyögött, csak a szuszogását lehetett hallani, ami békességet árasztott belém.
- Így ma már aludhatok veled. – mondta Alex mikor a vendégek távozása után, miközben a vacsorát csináltuk. Sajtos tésztás főztünk. - Azaz hogy te alszol én meg nézem.
- Igen végre. – kuncogtam. – Az is jó hogy most már egyre kevesebbet ébred fel. Ebből is látszik, hogy gyorsan nő.
- Szerinted meddig nő? – kérdezte pár perc múlva Alex. – Úgy értem mikor áll meg a növésben. Úgy, mint Nessie 18 éves korában, vagy mikor?
- Nem lenne rossz tudni. – helyeseltem és levettem közben a gázról a lábost, amiben a tészta már megfőtt. – Ha Carlisle jön, legközelebb majd megkérdezhetjük tőle.
- Oké. – bólintott rá Alex és nyakon öntötte a tésztámat szósszal.
- Kösz. – mondtam és a tányérommal együtt leültem az asztalhoz, Alex meg szembe velem.
- Melyik nap akarsz menni, vadászni? – kérdezte pár perc múlva.
- Nem is tudom. – nyámmogtam. – Talán majd szombaton, vagy vasárnap. Miért?
- Mert akkor mehetünk együtt, és áthívhatnánk addig Roset bébiszitterkedni. – rám kacsintott, amitől egy pillanatra megállt a szívverésem. – Még örülne is neki, ebben biztos vagyok. Tényleg nagyon szereti a gyerekeket.
- Igen tényleg. – bólogattam. – Jó ötlet. Lehetünk egy picit kettesben.
- Igen. – elmosolyodtam és ő átnyúlt az asztal felett, hogy végigsimítson az arcomon.
- Szép vagy, amikor elpirulsz. – mondta, de mintha dúdolt volna. Adott egy csókot is a számra, amitől rögtön elfelejtettem hogy éppen vacsoránál ülök.
- Szeretlek. – suttogtam mikor szétváltunk.
- Én is téged. – féloldalasan elmosolyodott. – Örökkön örökké.
Már éppen valami szépet akartam mondani mikor felhangzott a sírás a pulton lévő hangszóróból. Alex elvigyorodott és már ott sem volt. Megettem a kajám maradékát és elmosogattam a tányért, meg az evőeszközöket is, aztán elindultam felfelé. A lépcső tetején Alexbe ütköztem.
- Elaludt? - kérdeztem halkan, holott a szobája kétajtónyira volt a lépcsőtől.
- Persze. – bólintott Alex és kivette a kezemből a baby font. – Menj csak fürödni, rendezd el a dolgaidat, a szobában várok rád!
- Oké. – Adtam neki egy puszit az arcára és villámként mentem a fürdőbe. Gyorsan letusoltam és fogat mostam, majd pizsamában benyitottam a hálóba. Valóban ott várt rám az ágyon.
- Szia! – köszöntem és behajtottam az ajtót.
- Szia. – biccentett mosolyogva és megpaskolta maga mellett a helyet. Bemásztam a takaró alá és szorosan hozzábújtam.
- Olyan jó megint így aludni. – sóhajtottam fel jólesően. – Kényelmes vagy, és szeretem, ha itt vagy velem… - a szemem lassan lecsukódott és bezárult felettem az éjjel.
*
És ez így ment minden nap. Azzal a különbséggel, hogy lányunk napról napra változott. Például egyik nap már teljesen önállóan egész délelőtt elvolt az Alicetől kapott játékokkal, meg a cumival. Aztán említsünk meg egy másik napot, amikor például Már magában dudorászott valamit, amit nem ismertem, de szerintem még ő maga sem tudta mit dúdol.
De mindezek eltörpülnek, amellett a tény mellett hogy lányunk két hét múlva felállt és elindult. Menni ugyan még nem tudott, anélkül, hogy valaki ne fogta volna a kezét, vagy valamibe ne kapaszkodott volna.
Már elkezdtük rászoktatni az emberi étel evésére is. Alice volt olyan kedves és meglepett minket egy etető székkel persze. De Klara csak nagy kínszenvedéssel volt hajlandó lenyelni a bébi tápszert.
Pár hétre rá a fogai nagy része már ki is jött és kimondta az első mondatát, teljesen kristálytisztán, mintha már egy éve beszélne. Azt mondta: Nagyiékhoz akarok menni. Tudni illik, ugyanis hogy Klara imádott Belláéknál lenni, nagyon megszerette Renesmee-t, örökké vele játszott, ha ott voltunk. Ettől a naptól kezdve Klara úgy beszélt, mint a vízfolyás, mint egy négy éves vagy talán még idősebb gyerek, pedig alig volt másfél hónapos.
Carlisle szerint olyan hét éves kora körül fog megállni, azért mert a gyors növés miatt hamarabb kifejlődik mindene, ezért nem éri el a tíz éves kort sem. Ez azért nem volt annyira rossz hír, Örökre gyerek marad.
