14.fejezet

Tudom, hogy ez a rész összességében közel sem olyan izgi, mint az előtte lévők, de a vége az és higgyétek el a többiben is pörögni fognak az események!!! :) Jó olvasást! Ja és komikat! Please!!!

A gyanú



Igen, már majdnem 4 hónapja vagyunk itt Tibetben. Nagyon jó volt itt lenni. Szinte minden nap túráztunk Alexszel, és ebben az volt a jó hogy sosem fáradtunk ki. Alex többször is szedett nekem havasi gyopárt, ahogy az előző elhervadt. Mind ezek mellett nagyon el lettem kényeztetve ezekben a hónapokban. Alex, amikor csak megéheztem (emberi ételre) csinált nekem valamit, és rögtön az első napon elment nekem reggel bevásárolni, a faluba. Ezek után rögtön, le akartam én is menni vele, így bemutatta a falucskát. Minden egyes részére emlékezett a kis falunak, nem hiába volt vámpír.

Ezen kívül természetesen egy percet se voltam nélküle, csak mikor elmentem vécére. Még fürödni is együtt fürödtünk, ami nem kicsit dobott fel mindig.

De most már mi tagadás hiányzott Forks. Hiányoztak Belláék, a többi Cullen anya is Mackenzie is, és láttam, hogy Alexnek, is pedig senkihez nem tartozott vér szerint.

- Tudom, hogy te is haza akarsz menni. – mondta egyik reggelimnél.

- Nem tagadom. – motyogtam. – De te is.

- Én sem tagadom. – bólogatott. – Mit gondolsz, mikor menjünk haza?b Még maradhatunk egy-két napot, ha akarod.

- Holnap? – vetettem fel. – De ha te még maradni akarsz, akkor…

- Jó a holnap. – helyeselt. – Majd szépen összepakolunk és… Ivy! – kiáltott utánam, merthogy a gyomrom felkeveredett és épp hogy elértem a vécékagylót. De még be tudtam vágni magam mögött az ajtót.

- Ivy! – kopogott be az ajtón. – Jól vagy?

- Ne gyere be! – nyögtem.

- Nem képzeled, hogy én csak úgy…

- Azt mondtam nem!!! – ordítottam amennyire csak erőm engedte.

Egy darabig csöndben volt, és csak akkor szólalt, meg mikor abbahagytam a rókázást.

- Most már bemehetek?

- Be. – engedélyeztem miközben lehúztam a vécét. Ő rögtön benyitott és leguggolt hozzám.

- mi a baj Ivy? – kérdezte aggódva.

- Csak egy gyomorrontás, semmi komoly. – nyugtattam meg. – Tegnap nem esett jól, az a csirke.

- Mondtam, hogy nekem kellett volna csinálnom. – kuncogott idegesen. – Biztos valami romlottat tettél bele.

- Lehet. – motyogtam.

- Már jobban vagy?

- Igen, azt hiszem. – ingattam a fejem.

- Na gyere szépen. – felvett a karjába és elindult velem a szobáig. Ott lefektetett és betakargatott.

- Jól vagyok, tényleg! – néztem az aggódó szempárba.

- Csak megijesztettél. – sóhajtotta és odabújt mellém. – Legközelebb szólj, mielőtt ki kell menned. Úgy nem lepsz meg annyira.

- Ha tudtam volna szóltam volna. – sóhajtottam fel. – most aludnék, egy kicsit.

- Persze.





*



Mikor felébredtem, megint ki kellett mennem. Alexet a sírba kergettem már ezzel, csak ült és tördelte a kezeit, még én kiürítettem a gyomrom, a számon át. Felvetette, hogy mehetünk pár nappal később is haza, amíg rendbe jövök, de én azt mondtam, hogy Carlisle otthon majd ad gyógyszert és úgy jobb lesz. Nagy nehezen beleegyezett ebbe és másnap a reggeli járattal indultunk haza, azzal, amivel jöttünk még akkaor. Közben felhívtam, mindenkit, hogy hazamegyünk.



Útközben, még vagy kétszer hánytam a hányózacskóba és már kezdett irritálni, hogy mindenki bámul, meg azért kellemetlenül is éreztem magam, hogy ott hányok előttük. Alex nyugtatóan simogatta a hátamat, és dudorászott még el nem aludtam.





Ugyanannyi időbe tellett az út mire hazaértünk, mint idefelé, ez egyértelmű. Annyira kivoltam, hogy arra sem volt erőm, hogy mindenkit körbejárjunk, csak egyenesen hazamentünk és elaludtam, megint.



Reggel már sokkal jobban voltam. Elmentünk anyáékhoz. Örültek nekünk, leültettek, meséltünk nekik a nászutunkról, aztán mentünk a Cullen rezidenciára és ott is ez történt. Közben elmondtam Carlisle-nak a panaszaimat.

- Igen, valószínűleg, egy egyszerű gyomorrontásról van szó. – vélekedett. – Gyere, a szobámba adok egy gyógyszert.

- Rendben.

Követtem az irodájába. A fal tele volt képekkel, a polcok pedig milliónyi könyvet tartottak. Carlisle kihúzta a fiókot, és egy kis kutakodás után elővett egy kis dobozkát.

- Megköszönném, de akkor nem használ. – kuncogtam. Én már csak ilyen babonás vagyok.

- Bizony. – nevetett. – Minden este egyet szedj be belőle. Többet fogsz rókázni, de hamarabb kitisztulsz, tőle.

- Rendben. – bólogattam.

Lementünk a többiekhez a nappaliba. Alexszel mentünk aztán Edwardékhoz. Annyira örültem, hogy látom őket. Renesmee is örült, meg a szülei is. Ők is beszámolót kértek az üdülésünkről. Mi persze mindent elmeséltünk.

- Nahát, akkor csodás nászutatok volt. – mosolygott Bella. – Biztos élvezetes volt.

- Csak az utolsó napot rontotta el, hogy állandóan hánytam. – fejeztem be a beszámolót végleg.

- Uhm… az nem túl jó. – csóválta fintorogva a fejét Renesmee. – Én még sosem hánytam milyen az?

- Pont, ahogy mondtad, nem túl jó. – foglaltam össze. – Egyenesen, borzalmas. Örülj neki, hogy veled még nem történt meg.

- Örülök, is. – bólogatott Nessie. – Kimondta, hogy nem? Csak szimplán kíváncsi voltam.

- Jól van Nessie. – nézett rá Edward.

- Nekem akkor volt ilyen, hogy állandóan hánytam, mikor Renesmee-t vártam. – mosolygott Bella. – De ez nálatok nem hinném, hogy így van…

- Értem. – bólintottam. – Hát… - azt akartam mondani, hogy: hát nem hiszem, de hirtelen szöget ütött valami a fejemben. Felpattantam, a kanapéról és rohantam haza olyan villámgyorsan, ahogy vámpírtempómba tellett. Épp csak hallottam, hogy a nevemet kiáltják utánam, és biztos voltam benne, hogy Alex követni is fog, ha más nem.

Hazarohantam és addig turkáltam a táskámban még meg nem találtam a menzesz- naptáramat. Nem létezik. Holnap lesz, öt napja hogy késik. A telefonomhoz kaptam, épp mikor hallottam, hogy Alex betoppan a lenti ajtón. Bepötyögtem Carlisle számát.

- Igen tessék? – szólt bele Carlisle.

- helló, Carlisle! – köszöntem remegő hangon. Alex bejött az ajtón. – Ivy vagyok…. Kérhetnék, egy vizsgálatot tőled.

- Miért? – furcsállta.

- Mert terhességre gyanakszom.