2.fejezet

Renesmee

Futva hagytuk el a házat és a közeli erdőben álltunk meg. Találtunk szarvasokat, de semmi mást. Mikor már úgy éreztük, eléggé tele vagyunk vérrel kirohantunk az erdőből.

- Mi lenne, ha eltöltenél velem egy napot? – kérdeztem.

- Oké. – vigyorgott Nessie rám. – Nessie vagyok. Tudom, hogy már ismersz, de azért… - kinyújtotta a jobbját.

- Ivy! – kuncogtam és kezet ráztam vele. – Hová menjünk?

- Nem tudom, sétáljunk, még kitaláljuk. – vetette fel. Így hát elindultunk valamerre.

- Mesélj magadról! – kértem. – Mindenre emlékszel, ami veled történt?

- Egytől egyik! – bólintott vigyorogva. – Néha csodálkozom, rajta hogy ez hogyan történhetett… De néha meg tök természetes!

- Érdekes a történeted. – mondtam. – A szüleid mesélték nekem. Azt is tudom, hogy te is fél vámpír vagy.

- Szóval te is! – nevetett. – De jó! De mesélj magadról!

- Nem olyan érdekes az én mesém. – legyintettem.

- Mindenkinek a másé az érdekes! – vont vállat. – Azért csak mond el!

- Hát jó… - nekikezdtem az elejétől és elmondtam mindent a végéig. Elmeséltem részletesen azt is mikor Belláék rám találtak.

- Te jó ég. – szörnyülködött Nessie. – Nagyon rossz lehetett. De nálunk már jó életed lesz! Örülök, hogy anyáék megtaláltak. Így nem leszek egyedül.

- Képzelheted én, hogy örülök! – mondtam komolyan. – Talán még mindig ott kóborolnék valahol. A családod kedves társaság! Vendégszeretőek. Hálás vagyok nektek.

- Most egy fél vámpírral több! – mondta és szélesen elvigyorodott. – Esme örülhet. Imád rám főzni. Most már két személyre főzhet néha.

- Mondjuk, nem igazán szeretem az emberi ételt. – vallottam be.

- Én, se de a nagyi kimondottan jól főz! – nevetett. – Anya is néha csinál dolgokat, de inkább hagyja hadd csinálja a mama.

- Anyukádék igazán szeretik egymást, ugye?

- Igen. – bólogatott nagy komolyan. – Néha rájuk nézek és belefájdul a szívem, ahogy ők boldogok együtt! De barátnőkkel szép az élet, igaz?

- Igaz!

– Alice is jó barátnőm. Készülj fel rá hogy szörnyű a divathóbortja!

- Tapasztaltam! – bólintottam nevetve.

- Ja persze! – kacagott velem Nessie. – Állandóan el hív engem is vásárolni! Már dugig van a ruhásszekrényem! A vendégszobánkba is vett egy csomó mindent!

- Igen láttam. Ott alszom.

- Ja, tényleg. – csapott a homlokára Nessie. – Jó volt ez a vadászat.

- Az! – helyeseltem. Egy másodpercig szünet volt. – De mond… - kezdtem tétován. – Anyukád említett egy Jacob nevű srácot.

- Ja, igen. – sóhajtott. – Mindenkinek elmondja. De nem baj hogy megtudtad. Még nem is nagyon járunk, csak jóban vagyunk!

- Ő is vámpír, mint itt mindeni más? – kérdeztem széles karmozdulatot téve.

- Nem ő… vérfarkas. – válaszolta tétován.

Egy kicsit ledöbbentem. Vérfarkas? És vámpírok?

- Jóban vagytok a vérfarkasokkal? – vontam le a következtetést.

- Már rég! – felelte. – De nem veszélyesek ránk nézve. Úgy tudom Jake ma is átjön. Megismerkedhetsz vele. Vagy te…?

- Semmi bajom nincs velük. – mondtam gyorsan. – Csak másképp gondoltam.

- Értem. – bólintott. Most egy hosszabb csend állt be.

- Gyere, megmutatom neked a kedvenc patakomat! – mondta és mutatta az utat egy kis patakig, amit egyszerűen át lehetett volna lépni egy nagyobb lépéssel. De szép hely volt.

Leültem a fűbe ő meg mellém.

- Néha relaxszálok itt egy kicsit, ha megunom az otthoni pezsgést. – mondta körülmutatva itt.

- Jó is. – mondtam. – Jó hely. Megfelel a kikapcsolódásra.

- Általában Jake-kel jövök ide. – mesélte. – De ő ma a barátaival tölti a délutánt…

- A barátai is farkasok?

- Azok. – bólintott. – De bírom őket. Jól elvagyok velük. Néha meglátogatom őket lent La Push-ban a rezervátumban.

- Majd egyszer leviszel oda? – kérdeztem.

- akár most is ha szeretnéd. – mosolygott.

- Most ne, majd talán holnap. – ráztam a fejem. – Mára még nem akarok különleges programokat.

- Oké, nekem jó a holnap is.

Egy darabig csak ültünk és néztük a folyót. Mérhetetlenül boldog voltam

*

Alkonyatkor mentünk vissza Belláék házához. Addigra ők is otthon voltak már. A nappaliban ültek egymáshoz bújva és a tévében néztek valami meccset. De kételkedtem benne, hogy konkrétan azt nézték.

- Sziasztok! – köszöntünk nekik.

- Sziasztok! – intettek vissza. – Hol voltatok?

- A patakomnál. – mesélte Nessie. – tök jól elvoltunk. Ivy sokat mesélt magáról, meg beszélgettünk a vérfarkasokról.

De még milyen jól elvoltunk – gondoltam magamban mosolyogva. Renesmee igazi barát.

Edward rám mosolygott hirtelen és mintha kicsi hála is lett volna arany szemeiben.

- ennek örülök mondta nekem. Összeráncoltam a homlokomat. Ezt nem értettem.

- Jaj, bocs Ivy! – szabadkozott Nessie és apjára mutatott. – Ő az apám, mint gondolatolvasó! Néha kicsit frusztráló lehet.

- Ó értem. – mosolyodtam el újra. – Igyekszem megválogatni a gondolataimat.

Edward, Bella és Nessie egyszerre kezdtek el nevetni. Tényleg, mint egy igazi család. Olyan furcsa volt, hogy Nessie annyi idős, mint a szülei.

- Nem éppen. – mondta nekem Edward. – Én tizenhét vagyok, ha úgy vesszük. Nessie egy évvel időseb nálam.

Kuncogtam. Hirtelen nagyon álmos lettem.

- Menj fel lefeküdni. – tanácsolta Edward.

- Edward kérlek. – esdekeltem félig mosolyogva.

- Ne haragudj. – mosolygott bűnbánóan. – De tényleg menj fel. Nessienek is ideje lefeküdni.

- Jól van apu. – sóhajtott Nessie. – Jó éjt!

- Igen jó éjt!

- Szép álmokat lányok! – mondták kórusban és ezen mind nevettünk.

Nessie vel felmentünk a saját szobáinkba. Lefürödtem, átvettem a pizsamám és bebújtam a paplan alá. Hihetetlen mennyire jó érzés egy igazi család! Jobb, mint bármi más. És egy barátnő… Még életemben nem volt egy barátnőm sem