21. fejezet

Farkas-segítség




Ahogy Alice mondta, mindenki ott Aludt a Cullen házban. Mi megkaptuk az egyik vendégszobát. Alex és Edward, Emmett segítségével át is hordta a baba cuccait a vendégszobába.

Már most eléggé meg voltam ijedve, bár Alice még semmi biztosat nem tudott mondani. Este gondolván hogy egy jó fürdő majd segít álltam a zuhany alá, ami a mi szobánkból nyílott. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy kinyitódik a zuhanyfülke és Alex mosolyogva belép a víz alá.

- Alex. - sóhajtottam megkönnyebbülten. - Te vagy az?

- Persze, semmi baj. - visszahúzta maga után az ajtót és minden kertelés nélkül szenvedélyesen megcsókolt.

- Várj, - szakítottam félbe zihálva. - Otthagytad Klarát?

- Rosalieval van, nyugi. - csitított és újra megcsókolt. Teljességgel megnyugodtam. Szorosan magamhoz húztam, engedtem, hogy azt csináljon velem, amit csak akar, ebben a pillanatban nem érdekelt. De úgy tűnt nem akar többet, csak egy hosszú szenvedélyes csókot a víz alatt.

Elhúzódott tőlem, és végigsimított vizes hajamon, amire az óta is folyott a víz.

- Annyira gyönyörű vagy. - suttogta, de még a csobogó víz mellett is értettem.

Elpirultam és lehajtottam a fejemet zavaromban.

- Nézz rám! - emelte fel az állam. - Tudom, hogy aggódsz, de nem lesz semmi baj. Én nem engedem, hogy akárki bántson érted?

- Tudom, Alex. - súgtam és átöleltem. - Menjünk aludni!

- Rendben.

Elzártam csapot és mindketten magunkra tekertünk egy törülközőt. Mikor felöltöztünk Alex kihozott a fürdőből egy törülközőt és a hajamat kezdte el törölgetni.

- Jó illatú a hajad. - suttogta. Klara már aludt. Jó hogy ő legalább nyugodt.

- Hm. - hozzábújtam és ő még szorosabban ölelt, nem érdekelte, hogy vizes lesz tőlem a ruhája. - Szeretlek.

- Én is téged, Drágám. - puszit adott vizes hajamra és végigsimított a kezemen. - Örökké.

- Örökké. - helyeseltem. Felsóhajtottam és előrehúzódtam, majd kivettem a kezéből a törülközőt és gyorsan még áttöröltem a hajamat.

- Látom, hogy nagyon félsz Ivy. - mondta. Átlátott rajtam, tudtam én. - Én... nem akarom, hogy félj.

- Mintha ez rajtunk múlna. - suttogtam és arrébb tettem a törülközőt, úgy érezvén annyira megtöröltem a hajamat amennyire csak lehetett.

- Én elterelhetem a figyelmedet. - fordított maga felé. Aztán végigsimított az arcomon, számomra meleg kezével. Elmosolyodott. Ez egy őszinte, meleg mosoly volt. Másik kezét is az arcomra tette, aztán megcsókolt édesen, gyengéden. Aztán elhúzódott tőlem, de a szemem még mindig csukva volt. Sikerült elterelnie a figyelmemet, ez jól ment neki. Eltűrte a fülem mögé a hajamat aztán én hajoltam oda hozzá, hogy csókot leheljek az ajkaira. visszacsókolt aztán mindketten kinyitottuk a szemünket. Ez egy csodás pillanat volt.

- Na, hogy érzed... - nem engedtem, hogy befejezze a mondatot, nem akartam, hogy újra félni kezdjek. Az ajkára tettem az enyémet. Nem akartam többet csak egy hosszú, szerelmes csókot. Ezt meg is kaptam tőle, és örült, hogy sikerült a hadművelete.

- Na, milyen volt? - suttogta mikor elengedett.

- Csodás. - leheltem és hozzábújtam. Felemelt betett a takaró alá, aztán betakargatott, majd ő is befeküdt mellém. Ráfeküdtem a mellkasára. - Nagyon finom vagy. - fejeztem be.

- Szerintem is csodás volt. - susogta.

- Szerelemben, és háborúban, mindent szabad. - motyogtam.




- Háborúban? - morogta. - Kicsim, nincs itt háború.



- Még. - hangsúlyoztam ki.



- Jaj, Ivy. - erősen odaszorított magához. - Nem akarom, hogy ilyenekre gondolj. Nem akarom, hogy ezen járjon az eszed. - megfogta az államat és maga felé fordította, hogy csókot tudjon adni rá. Ez egy kétségbeesett csók volt, és ez nem tetszett.



- Nem fog történni semmi. - bizonygatta. - Én, megvédelek, bármi áron. Ti vagytok a legfontosabbak az életemben és ezt nem adom senkinek. Ez csak az enyém... Ez csak a miénk. Érted? Nem engedem, hogy bántsanak.



- Tudom Alex. - hirtelen áradt szét bennem a megnyugvás. Hiszen Alex vigyáz ránk.




- DE most csókolj meg rendesen, oké?

- Hm. - odahajolt hozzá, és most egy ugyanolyan csók következett, mint a víz alatt. Azt hiszem ezen aludtam el.

Szörnyű álmom volt. Egy nagy feketekönyvet tartottam a kezemben. Egy vörös szemű vámpír akaratom ellenére kényszerített, hogy nyissam ki. Muszáj volt megtennem. Kinyitottam. Hirtelen a sötét szobát fény terítette be, és valaki elvonszolta Alexet, aki eddig előttem állt. Én bőgni kezdtem és kiáltoztam, utána, de nem hozták vissza.

- Css, Ivy, semmi baj! - csitított Alex hangja és akkor kinyitottam a szemem. Az arcomat eláztatták a könnyek. - Minden rendben, itt vagyok, látod? Nem megyek el.

- Hát jól vagy? - szipogtam és még jobban hozzábújtam.

- Hát persze, semmi baj. - ismételgette miközben egyik kezével a hátamat simogatta másikkal meg a könnyeket törölgette le az arcomról. - Csak rosszat álmodtál, aludj vissza.

- Nem, tudok. - szipogtam. Felültem és kisírt szemekkel néztem rá. - Beszélgetsz velem, egy kicsit? Tudod, hogy kicsit... Megnyugodjak.

- Hát persze, Drágám. - mosolyodott el.

- Ugye nem sikítottam? - kérdeztem suttogva Klara felé nézve.

- Nem csak elkezdtél sírni, de nagyon, aztán nyöszörögtél, és azt mondtat, hogy ne vigyenek el engem. - mondta halkan. - Mit álmodtál.

- Elvittek téged, a vörös szemű vámpírok. - feleltem letörölve az utolsó könnyeket is. - Nagyon rossz volt. úgy örülök, hogy csak álom volt. - visszabújtam mellé.

- Én is. - megpuszilta a fejemet. - Jó éjt puszi?

Felemeltem a fejemet, adott rá egy csókot aztán visszatettem a fejem a mellkasára és újra elaludtam.



Reggel mikor felébredtem, egész jól éreztem magam. Felültem és akkor láttam, meg hogy Klara ott van férjem ölébe az ágyon.

- Jó reggelt Ivy! - suttogta. - minden áron ide akart jönni.

- Meg is értem. - vigyorogtam. - Nagyon kényelmes vagy.

- Kösz. - vont vállat. - Jól aludtál?

- Az álom után tök jól.

Felálltam az ágyról és a szekrényhez mentem.. Felvettem egy farmert meg egy pólót.

- Mama.

A kislányom hangjára odafordultam és mosolyogva leültem az ágyra.

- Szia! - gügyögtem neki. - éhes vagy?

- Igen. - felelte csilingelő hangján. - Vért szeretnék.

Nyeltem egyet, de aztán elmosolyodtam, és ennyit mondtam.

- Gyere, kérünk Carlisle-tól egy kicsit jó? - tudtam, hogy ez elkerülhetetlen lesz. Hogy egyszer vért fog inni. A saját akaratából is.

Alex odaadta nekem én meg elindultam le vele a lépcsőn. Odalent a nappaliban pár barna bőrű srác állt a vámpírokkal. Jacob is köztük volt. Mind csak egy sortot viseltek, és nagyon orrfacsaró szaguk volt. Nyilván ők is vérfarkasok.

- Á Ivy! - integetett Edward. - Gyertek le.

Alex pont akkor ért oda hozzánk. Hárman indultunk le a lépcsőn.

- Helló - integetett nagy kezével Jacob. - Ő az új kicsi mi? - mosolygott Klarára.

- Igen. - vigyorogtam.

- Bemutatom a falka tagjait. - mondta Jake. - Ő itt Embry, Jared, Sam - az alfahím, Seth, Leah, és Quil.

Mindegyikkel sorban kezet ráztam. Mindannyiuknak olyan forró volt a keze minta éppen most ugrottak volna ki a tűzből.

- Azért vagyunk itt mert... - kezdte Sam.

- Egy perc. - mutattam fel a mutatóujjam. - Carlisle, felvinnéd, Klarát. Vért akar inni.

- majd én felviszem. - pattant fel Rosalie. - Gyere pici baba!

Átadtam a szőkeségnek a kislányt, aztán ránéztem a farkasokra.

- Igen?

- Nos, azért vagyunk itt, mert hallottuk, hogy mit látott Alice, és felajánlottuk, hogy segítünk. - folytatta Sam.

- Már a terv is megvan. - fűzte tovább a szót Edward. - Mi fogadjuk őket, ők pedig az erdőből, figyelik, a fejleményeket. Ha úgy látják, hogy valami baj van, idejönnek. D reméljük, hogy erre nem lesz szükség.

Nyeltem egyet.

- Értem. - bólogattam. - Hát köszönjük.

- Szolgálunk és védünk. - röhögött fel Jacob.



*

- Már biztos, hogy nem vagy szomjas? - kérdezte Alex.

- Nem, vissza akarok menni Klarához. - mondtam hadarva.

- Cullenek vigyáznak rá, arrafelé volt, még pár szarvas. - mutatott vissza.

- Ha te akarsz, vadássz még, de nekem már nem kell több. - mondtam, elindulva a Cullen - rezidencia felé.

- Ha gondolod.

Beszélgettünk miközben elértük a házat. De mikor odaértünk, az ajtónál állt négy vámpír. Ismeretlenek voltak... És gonosznak tűntek...