Reggel csodás reggelre ébredtem. Éreztem, ahogy a nap süti a testem azon részeit, amit kilátszottak a hálóingemből, és éreztem, ahogy Alex veszi alattam a levegőket. A mellkasán fekszem – állapítottam meg és pislogva nyitottam ki a szemeimet. Felnéztem Alexre, aki lágyan rám mosolygott. a napfény megcsillant a bőrünkön és ez igen jó hangulatot adott a reggelhez. Nyújtózkodtam és felültem az ágyban. Biztos szörnyen néz ki a hajam. Kiszálltam az agyából és ránéztem férjemre, aki még mindig ugyanúgy, ugyanazzal a mosollyal feküdt ott.
- Te nem jössz? – kérdeztem tőle.
- De persze. – kapott észbe és összeráncolt homlokkal vártam, meg míg odajön és megfogja a kezem.
Benyitottunk Klara szobájába. A kislányunk, az ágyában ült és az alvós macijával játszott.
- Szia, kicsim! – köszöntem neki és kivettem az ágyból. Nem válaszolt csak motyogott valamit az orra alatt. Nem beszélt sokat, nem szeretett.
- Gondolom éhes vagy. - tippeltem, és a szekrényhez mentem a tápszerért, ahol tároltuk.
- Vért, kérek anya. – mondta kertelés nélkül undorodva nézve a tápszerre. És ez a szó, amit először mondott ki nagyon furcsán hangzott a szájából már majdnem ijesztően.
- Az most nincs itthon, Klara, ezt kell enned. – mondta Alex látva hogy lén leblokkoltam egy pillanatra. – Vagy csak emberi étel.
- Igen, csinálhatok neked krumplifőzeléket, vagy borsófőzeléket, hm? – ajánlottam fel magamban megrázva a fejem.
- Krumplit. – vidult fel. Tudtam, hogy ezt fogja választani. A főzelékek közül ez volt a kedvence. Erre elmosolyodtam, de még mindig bennem volt az az icipici félelem, amit a "vér" szó keltett bennem.
- Oké, már csinálom is. –mondtam és miután visszahelyeztem a tápszer a polcba elővettem egy lábost. Gondoltam akkor mindkettőnknek csinálok, merthogy én is éhes voltam. . – Délután átmegyünk, a Cullenekhez, oké? – ezt a kérdést igazából mindkettőjüknek szántam.
- Felőlem elmehetünk. – vont vállat Alex. Klara nem válaszolt, de az arcáról leolvastam, hogy örül neki. Ott is szeretett lenni. – Már egy hete nem voltunk náluk.
- Azért is gondoltam rá. – bólogattam és elkezdtem összetörni a krumplit.
- Add csak majd én. – vette át a helyem Alex.
Addig, míg ő azt összetörte addig meggyújtottam a tűzhelyet.
- Különben meg Bella hívott tegnap este, mikor ti kint voltatok, hogy ők is ma ugranak át hozzájuk. - folytattam vizet töltve a lábosba.
Ezután az egész ételt csendben készítettük el, csak néhány szót váltottunk egymással miközben Klara remekül el volt az ujjaival játszva az etetőszékben. Mikor elkészült a főzelék neki is tettem egy műanyag tálba, meg magamnak egy rendes tányérba.
- Kérem, megfújom egy kicsit. - nyúlt Alex a tányérért.
- éhes vagyok. - nézett rá Klara és pedig nagyin halkan kuncogtam egyet, miközben leültem az asztalhoz.
- Forrón nem tudod megenni. - mosolyodott el Alex. - Egy perc és megfújom, és már esszük is.
Alex miután megfújta a főzeléket, elkezdte etetni, a lányunkat.
- Apa. - sóhajtott bosszankodva Klara és szépen kivette Alex kezéből a tányért meg a kanalat és ránézve az én kezemre megpróbálta úgy megfogni a kanalat én meg csak döbbenten bámultam rá. Mikor leellenőrizte, hogy megegyezik-e a ráfogásunk a kanálra belemártotta a kiskanalat a főzelékbe és betette a szájába a végét. Ránéztem Alexre, aki legalább annyira lefagyott, mint én.
- Klara. - suttogtam elhűlve.
A lányunk rám emelte égszínkék szemét mintha szólítottam volna. Holott a neve csak a meglepettségtől jött ki a számon.
- Anya? - ráncolta pici homlokát.
- Egyél csak szívem. - erőltettem mosolyt az arcomra.
Klara szót fogadott. Visszafordult a tányérja felé és tovább eszegetett. Mi Alexszel hitetlenkedve egymásra néztünk. A lányunk már majdnem teljesen önálló lett. Még egy hónap és már tök egyedül ki lehet engedni az utcára.
Reggeli után felöltöztettem Klarat és míg én felöltöztem Alexszel játszott a nappaliban. Átfésültem a hajam, majd miután copfba kötöttem lesiettem az emeletről. Alex felvette a szőnyegről a lányunkat és elindultunk a Cullen - rezidenciához. Az idő szokatlanul meleg volt és ahogy sütött a nap megcsillant a bőrünkön. Klara felemelte pici kezét és hozzáért Alex bőréhez. Ő nem csillogott isten tudja miért.
Bekopogtam az üvegajtón.
- Szabad! - kiáltott ki Emmett, de Edward már jött is hogy ajtót nyisson, mivel be volt zárva.
- Mondhatod, hogy szabad, ha bezártátok. - kiabált vissza neki Edward aztán félreállt, hogy be tudjunk menni az ajtón.
- Sziasztok! - köszönt Edward közben és egy úgynevezett "pápá"-val visszaintett az integető Klarának.
Bementünk a nappaliba, ahol csak Emmett, volt, meg Jasper és Bella Renesmee vel.
- Hol vannak a többiek? - kérdeztem miután leültem a fotelba.
- Rosalie és Alice a ruhatárukkal szórakoznak valamit, Carlisle még dolgozik, Esme, meg most szaladt fel bepakolni a mosógépbe. - felelte Bella. - Hát, szia, Klara! Mennyit nőtt mióta utoljára láttam. - ezt úgy mondta mintha legalább egy éve nem látta volna, holott, három vagy négy napja voltunk náluk.
- És a legújabbat még nem hallottad. - vigyorgott Alex. - Önállóan evett.
- Ejha! - füttyentett Emmett. - Az nem semmi. Mikor csinálta ezt?
- Ma reggel. - feleltem. - De előtte vért akart. - súgtam oda Bellának, aki mellettem ült a kanapén.
- Ez logikus, hiszen majdnem teljesen vámpír. - vélekedett Bella. Nessie is egy darabig csak vért ivott.
- Komolyan?
- Persze. - bólogatott Bella.
Lerakod ide? - kérdezte Nessie aki a földön ücsörgött a játékokkal. - Rá vártam már.
- Persze. - mosolyodtam el és leültettem az ölemből Klarat Nessiehez a földre. Éreztem, ahogy Alex átkarol és mikor ránéztem láttam arany szemeiben a csillogást. Boldogság. - ismertem fel. Adtam neki egy csókot aztán és is átkaroltam a derekát.
- Sziasztok! - köszönt kiáltva a lépcsőről Alice és egy szempillantás alatt a nappaliban termett, nyomában Rosalieval.
- Mennyit nőttél, Klara! - folytatta a mondanivalóját, anélkül hogy esélyt adott volna, hogy visszaköszönhessünk, aztán levágódott Jasper mellé, közben végig simítva lányunk kékesfekete kis haján. Ezt az apjától örökölte. Rosalie le is ült Nessie és Klara mellé játszani.
Jó lenne ha Carlisle hazaérne, mindenképpen meg akarok kérdezni tőle pár dolgot Klaráról. Még alig egy hónapos és máris annyi idősnek néz, ki mint egy hároméves. Mi lesz később?
- Hát itt vagytok, gyerekek! - szaladt le Esme az emeletről. - Szia, kis csöppség!
- Klara visszaintett Edward és Alice közé a kanapéra.
- Esme, mikor ér haza Carlisle? - kérdeztem meg tőle.
- Bármelyik percben itt lehet. - nézett a karórájára Esme mosolyogva. - Biztos megnézi Klarát.
- Igen kérdezni is akarok tőle dolgokat. - bólogattam.
- Alice, drágám. - rázta meg egy kicsit Jasper. - Minden rendben?
Carlisle már ott is volt és letérdelt Alicevel szemben. A lány pislogott párat és megrázta a fejét.
- Jaj. - nyögte. - Közeledik valami4 Valakik. Idejönnek.
- Kik? - kapott a szaván Edward. -
- Nem tudom, valakik. - Alice szorosan összehúzta a szemeit, csukva, tartva. - Valakik, akik nem jók. Akik vámpírok, de csak ennyit tudok...
- Nem a Volturi? - kérdezte Jasper megfeszülve. Összeráncoltam a homlokom-
- Volturi?
- A vámpírok amolyan királyi családja. - magyarázta nekem Bella.
- Nem, nem a volturi jön. - rázta a fejét Alice és végre kinyitotta a szemét. - Valaki mások. nem ismerem őket. De rosszak. Vagyis hát nem tudom. Nem hinném, hogy olyanok lennének, mint mi.
- És idejönnek? - faggatta Rosalie.
- Igen, idejönnek. - bólogatott Alice. - Nem tudom mit akartak, csak meglátogatnak vagy valami ilyesmi.
- Alig vártam, hogy valami vérszomjas vámpírbanda vendégségbe jöjjön. - morogta Emmett.
- Mondom, szerintem nem fognak bántani, minket, de biztos, ami biztos, költözzetek addig ide. - tanácsolta Alice. - Szóljatok anyukádénak is, Ivy.
- Rendben. - bólintottam, és a torkom összeszorult. Valami rossz vámpírok idejönnek "látogatóba" csak úgy anélkül, hogy ismernénk őket és Alice azt állítja, hogy nem akarnak bántani minket. És ha Alice téved? Mi van, ha mégis rosszat akarnak, és bántanak minket. Nem tudnám elviselni, ha valami baja, esne a családomnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése